Szabadulásrol..

 

A démonok vagy más néven gonosz, tisztátalan szellemek – Sátán legalacsonyabb rangú szolgái, akiknek az a feladatuk, hogy a gyakorlatban tegyék tönkre az embereket, és a magasabb rangú szellemi lények által eltervezett tragikus sorsot konkrét tettekkel váltsák valóra az életükben. Tehát, úgymond, ők végzik el a piszkos munkát, és közvetlenül ők a felelősek a legtöbb olyan szenvedésért, amely felett az emberek minden igyekezetük ellenére sem tudnak úrrá lenni. Jellemző tevékenységük a zaklatás, kínzás, kényszerítés, leigázás, beszennyezés, valamint az, hogy különböző függőségeket hoznak létre, és megtámadják az emberi testet is.

Sátán parancsát azért sem esik nehezükre teljesíteni, mert amúgy is rettenetes sóvárgás emészti őket az emberi test után. A démonok ugyanis test nélküli szellemi lények, ami alapvetően megkülönbözteti őket az angyaloktól, akiknek a Biblia szerint van valamilyen testük. Saját testük hiánya miatt a démonok úgy gyötrődnek, ahogyan például egy alkoholista szenved, ha sokáig nem jut szeszes italhoz. Ezért ellenállhatatlan vágyódást éreznek az emberi test iránt, amit szeretnének megszerezni gonosz céljaik számára, hogy azon keresztül végre kiélhessék romlott és perverz vágyaikat.

Ez a késztetés néha annyira erős bennük, hogy ha nem tudnak belemenni egy ember testébe, akkor inkább belemennek egy állatnak, például disznónak, kutyának vagy macskának a testébe, mintsem hogy test nélkül maradjanak. Egy alkalommal egy egész disznókonda fulladt bele a Genezáreti-tó vizébe, mivel az emberekből a disznókba átment démonok annyira meggyötörték a szerencsétlen állatokat, hogy azok kínjukban belerohantak a tóba: „Miután [Jézus] átért a túlsó partra, a gadaraiak földjére, két démonizált közeledett felé a sírboltokból; dühöngő őrültek voltak, úgyhogy senki sem tudott közlekedni azon az úton. És lám, ezt kiabálták: »Mi közünk hozzád, Isten Fia?! Azért jöttél ide, hogy a kijelölt idő előtt megkínozz minket?!« A távolban egy nagy disznókonda turkált. A démonok könyörögtek neki: »Ha kiűzöl minket, küldj a disznókondába!« »Menjetek!« – mondta nekik Jézus. Azok pedig kimentek, bele a disznókba. Erre az egész konda a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a vízbe.” (Mt 8:28–32)

Ebből a történetből és más bibliai beszámolókból is az derül ki, hogy a démonok az emberek világához kötődnek, és földi helyeken tartózkodnak, szemben a hatalmi rend magasabb szintjein lévő gonosz angyalokkal, akik Pál apostol szerint a magasságban vannak. Ha azonban valami miatt mégsem tartózkodhatnak emberekben vagy állatokban, akkor Jézus szerint leginkább a víztelen, száraz területeket kedvelik.

A gadarai démonizáltak története azt is jól mutatja, hogy a gyötrő érzéseket nem valamilyen személytelen erő vagy betegség idézte elő, hanem személyiségjegyekkel rendelkező láthatatlan lények, akik felhasználták az emberek fizikai adottságait, hangjukat, gesztusaikat, hogy azokon keresztül kifejezzék saját szándékaikat, érzéseiket stb. A démonok tehát személyek, akiknek van akaratuk, érzelmük, intellektusuk, öntudatuk és beszédkészségük is. Még ha az érzelmi világuk rendkívül sivár és egysíkú is, az akaratuk erősebb az emberekénél, és akibe sikerül belemenniük, azt képesek olyan dolgokra kényszeríteni, amelyeket az illető nem szeretne megtenni.
Kiben van démon?

A két gadarai démonizált történetéből azonban súlyos hiba lenne azt a következtetést levonni, hogy démonok csak antiszociális, dühöngő őrültekben lehetnek. Az igazság az, hogy az esetek többségében Jézus és a tanítványai olyan emberekből űztek ki démonokat, akik külső megjelenésüket tekintve normális, a közösségi életre alkalmas és a társadalom részéről is megbecsült emberek voltak. Az első démont például Jézus egy olyan zsinagógai istentiszteleten űzte ki egy emberből, ahol egyébként szigorú előírásokkal szabályozták, hogy csak olyan emberek vehetnek részt rajta, akik a tisztálkodás és a jó ízlés elemi követelményeinek eleget tettek. Ezért a démonok fő ismertetőjegye nem feltétlenül a dühöngés vagy az őrjöngés, bár ezek is minden bizonnyal démonikus cselekedetek, hanem inkább az, hogy egy bizonyos területen olyan elnyomást tapasztal az ember, amit minden elhatározása és erőfeszítése ellenére sem tud saját magától leküzdeni.

A démonok általában az emberek bűnei által szerzik meg a jogot arra, hogy leigázzák őket. A Tízparancsolat első két parancsolatával, tehát az idegen istenek imádásával és a bálványimádással kapcsolatos bűnök esetében még az ősök által elkövetett bűnök is jogalapot biztosítanak a démonok számára, hogy az utódok életébe behatoljanak. A bűnön keresztül az emberbe bejutó démonok azután egy bizonyos területen megkötözik az embert, aki a fogságba került területen nem tudja átvenni Isten kegyelmét. Vagy ha esetleg meg is tudja azt ragadni egy rövid, átmeneti időre, hosszú távon egészen biztosan nem tudja megtartani. Ezért a démonizált ember még a legjobb esetben is – vagyis ha nem hagyja el magát, hanem minden emberi módon küzd a démonizáltsága ellen – csupán folyamatos bukdácsolásra képes, és az átmeneti enyhülések után újra meg újra visszaesik a problémájába. Ha pedig a démonikus eredetű gyötrés erkölcsi területen jelentkezik, akkor ráadásul még a lelkiismerete is állandóan furdalja az illetőt, és egyre jobban megundorodik saját magától is, mert akarata ellenére újra és újra elköveti ugyanazt a bűnt, amit egyébként erkölcsileg elítél.

Erős fizikummal és pszichikummal rendelkező emberek bizonyos mértékig vissza tudják szorítani és el tudják fojtani az életük egy bizonyos területére nehezedő démonikus nyomást saját erejüknél fogva is, ez azonban általában csupán korlátozott mértékű és átmeneti jellegű. Többnyire addig tart, amíg egy ember ereje teljében van, és jó fizikai, illetve pszichikai állapotnak örvend. Amikor viszont megöregszik, a környezete azt veszi észre, hogy mondjuk egyre házsártosabbá válik, állandóan zsörtölődik, és elkezdenek benne megnyilvánulni olyan démonok, akik már valójában fiatal korában belementek, csak akkor még volt hozzá pszichikai ereje, hogy uralkodjon a démonikus indulatain.

Amikor tehát valaki attól szenved, hogy szeretné megváltoztatni a gondolkodásmódját, életmódját, de az akarata fölött egy irreális erő gyakorol hatalmat, amely arra kényszeríti, hogy olyan dolgot tegyen, amit nem szeretne, akkor valószínűleg démonoktól való szabadulásra van szüksége. Az ilyenfajta kényszerítések mögött ugyanis szinte mindig a Sátánnak ezek az alacsony rangú szolgái állnak. Ők azok, akik minden erejükkel megpróbálják kényszerpályára helyezni az emberek életét. És a bűnre csábításon keresztül sajnos nagyon sokszor meg is tudják szerezni az ehhez szükséges jogot. Behatolnak az emberek életébe, megakadályozzák, hogy azzá váljanak, akik szabad állapotukban lehettek volna, a bennük szunnyadó képességeket elnyomják, és elidegenítik őket saját sorsuktól.

Nagyon sok keresztény is pontosan azért kínlódik, gyötrődik, és azért nem találja a helyét a megtérése után sem, mert még nem szabadult meg a démonoktól. Nem Isten feledkezett meg róla, hanem démonok akadályozzák, hogy Isten országának a jelenléte kiépüljön benne, és ezáltal élvezhesse az új élet minőségét és Isten ellátását. Ezért aki megengedi, hogy gonosz szellemek tartózkodjanak benne, az soha nem lesz százszázalékos keresztény.

A Biblia szerint az utolsó időkben különösen megnő a jelentősége annak, hogy egy keresztény megtűri-e magában a démonokat, vagy sem. Ennek a hátterében elsősorban az áll, hogy a korszakváltásoknak mindig van egy szellemi terhe, amit csak démonmentes, és ennek következtében jó szellemi állapotban lévő, erkölcsös emberek képesek elhordozni. Amikor egy nagyobb üdvtörténeti korszak éppen lezárulófélben van, egy másik pedig kibontakozóban, a láthatatlan szellemvilágban hatalmas mozgolódás támad, és átrendeződnek a törésvonalak a Sátán birodalma és Isten országa között. Az ilyen folyamatoknak mindig van egy szellemi terhe, amely olyan erővel nehezedik a világra, hogy a jó és a rossz sokkal markánsabban különül el egymástól, mint a korszakváltás előtti időszakban."